Bernát vagyok. Magyar vizsla. Lemondtak rólam, mert így érezték jobbnak. A Futrinka Egyesület Magyar Vizsla fajtamentés szekciója azonban a szárnyai alá vett. Így a tárnoki kennelsor volt az „otthonom” pár hónapig, aztán kicsit marketingezni kezdtem. Mégiscsak úri kutya lennék, nehogy már egy 2 négyzetméteres ketrec legyen a fő életterem. Cöh!
Az alábbiakat tettem:
- fotóst hívtam (ha már modellnek nézek ki, lássák is rajtam),
- csillogó szemmel néztem (simán megy bármikor, semmi megerőltetés),
- nem ugráltam fel (a legjobb átverések egyike),
- há’ de látszik is milyen nyugodt vagyok,
- nem balhéztam, nem domináltam (na, ezt volt a legnehezebb betartanom, de hát volt cél, volt akarat hozzá),
- és persze közben szóltam, hogy dobják fel a képeimet egy netes társkeresőre (köszi Futrinka).
Beindult a dolog. Jöttek, megnéztek. De nem ám csak úgy jöttek. Volt náluk virsli! VIRSLIIIIII! Oké-oké, gondoltam nyugodt maradok (még mindig), mégiscsak másfél szoba összkomfort a tét. Csak a virslit ettem meg szépen, az ujjukat a helyén hagytam. Ez volt 2010. december 27-én. Valamit nagyon jól csinálhattam (de hát láthatod azt a képet a nézésemről), így 1 nap múlva már nem a ketrecben hajtottam vadkacsás álomra fejemet. MEGLETT A KECÓ!
Legutóbbi hozzászólások